Pisztáciás profiterol
Ha eddig elsősorban sós ropogtatni valóként gondoltál a pisztáciára, próbáld ki édes krémként.
De itt még nincs vége…
Töltsd bele frissen kisült égetett tésztába, a tetejét mártsd fehércsokiba, és már el is készültél a pisztáciás profiterollal.
Ezzel a kis falatnyi boldogsággal.
Na jó, nem fogok hazudni, azért ennyire nem egyszerű a helyzet, mert ez egy több fázisos recept, de a leírás bonyolultabbnak tűnik, mint amilyen a folyamat valójában. Ráadásul ez egy hihetetlenül jól variálható desszert, amit azzal tölthetsz meg, és csurgatsz le, amit csak szeretsz.
Általában az emberek kicsit tartanak az égetett tészta elkészítésétől – én is így voltam vele – de az első alkalom után rájössz, hogy teljesen feleslegesen. Számtalan receptet találsz a neten, vagy magazinokban. Nekem ez vált be, és eszerint készítem, mint a sós, mind az édes töltelékes változatot.
Elég csak egy-két dolgot betartani, és tökéletes lesz a végeredmény.
Először is, a vizet és a vajat relatív magas hőmérsékleten forrald fel. Erre azért van szükség, mert, ha nagyon alacsony a hőmérséklet, akkor több víz párolog el, és felborul az egyensúly a nedves és a száraz hozzávalók között
A tojások száma a tojás méretétől is függ. Ha túl sok a tojás, a tészta egyenetlen, ha kevés, akkor pedig nehéz lesz. Ezért a tojásokat egyesével, fokozatosan adagold a tésztához, a fakanállal alaposan elkeverve. A tészta akkor lesz jó, amikor a fakanálról már leesik, de még megtartja az alakját. Én ”L” méretű tojásokat használtam a recepthez.
A kinyomott pufikat vizes kézzel óvatosan nyomkodd le, hogy cuki kis halmok legyenek. Ha csúcsos marad, igazi kis mutánsok lesznek a sütés végére. 🙂 Amúgy azzal sincs baj, csak nehezebb csokiba mártani a tetejét.
…és kb ennyi…
Nnna, meggyőztelek?
Kipróbálod? 😉
Elkészítés:
- Az égetett tésztához a vizet és a vajat tedd fel forrni. Ha a vaj elolvadt, vedd le a tűzhelyről, szórd bele az átszitált lisztet, és addig kavard, amíg a massza csomómentes nem lesz, és el nem válik az edény falától. Kicsit hagyd hűlni.
- A langyos tésztához egyenként add hozzá a tojásokat, és keverd egyneműre. Készíts belőle fényes masszát. Töltsd át habzsákba, és sütőpapírral bélelt tepsire nyomj belőle kisebb dió nagyságú halmokat. A csúcsokat vizes kézzel nyomkodd le, különben nagyon amorfok lesznek a kis fánkok. Enyhén spricceld meg vízzel, majd előmelegített, 180 fokos sütőben 20 perc alatt süsd készre. Ebből a mennyiségből kb. 45-50 darab lesz.
- A krémhez dobd lobogó vízbe a pisztáciát, főzd 4 percet. Tedd egy textilbe, és amennyire tudod, dörzsöld le róla a héjat. Ami nem jött le elsőre, azt szedegesd le egyenként. A lényeg, hogy ne maradjon rajta, mert elszínezi a krémet.
- Tedd aprítóba a pisztáciát, a tej felét, és a porcukrot, és darabold krémesre. Ez 2-3 percet vesz igénybe, közben többször állítsd le a gépet, és egy spatulával szedd le az oldalára tapadt magokat.
- A maradék tejet tedd lábosba, add hozzá a fehércsokit és a vajat, és alacsony lángon olvaszd meg.
- Tedd ezt is az aprítóba a pisztáciához, és további 1-2 perc alatt készíts belőle krémet. Kb. 1 órára tedd hűtőbe, hogy kihűljön.
- Töltsd meg a fánkokat: Tedd habzsákba a krémet (érdemes valamilyen fém kinyomóval használni), a fánkok alját egy hegyes késsel óvatosan lyukazd ki, és ezen keresztül töltsd meg a tésztát.
- Gőz fölött olvaszd fel a 200 g fehércsokit, márts meg benne a fánkocskák tetejét, végül szórd meg finomra őrölt pisztáciával. Tedd hűtőbe, hogy a csoki megdermedjen.
- Ha csak pisztácikrémet készítenél magában, akkor a receptjét ITT találod.
Jó étvágyat!
Receptek a Magosboltból - szívvel és szenvedéllyel!
Fotó és recept: Romics Bea / szotyicreations.hu
Hozzávalók
- 1.2 dl víz
- 5 dkg vaj
- 8 dkg liszt
- 2 db tojás
- Hozzávalók a krémhez:
- 150 g sótlan pisztácia
- 180 ml tej
- 30 g vaj
- 120 g fehércsoki
- 2 púpos ek porcukor
- A tetejére:
- 200 g fehércsoki
- néhány szem sótlan pisztácia