FB pixel
Kategóriák

Bemutatkozás

Üdvözöllek a Magosbolt világában!

Gábor József vagyok, a Magosbolt alapítója és tulajdonosa. Szeretném veled megosztani röviden a történetünket, hogy hogyan jutottunk el idáig.

A történetünk

Bevallom nem rajongtam mindig a magvakért vagy az aszalt gyümölcsökért, de sok évvel ezelőtt rám talált egy állás ezzel a témával, s bár a vállalkozói lét egyáltalán nem vonzott, annyira megfogott ez a világ, hogy rögtön határozott elképzeléseim kezdtek kialakulni azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne ezt még jobban csinálni. Hamar rájöttem, hogy az ötleteim megvalósításához egy vállalkozás keretein belül lesz leginkább lehetőségem.

Innentől minden gyorsan történt.

Megtaláltuk a kisboltunkat a Fővám téri csarnokban, ahol először egyedül, majd a feleségemmel együtt vittem az üzletet. Négy év után jöttek az első kollégák, rá két évre már + 5 fős, ma pedig + 9 fős csapattal dolgozunk.

Közben elkezdtük fejlesztgetni a webshopunkat, és így, a webáruházzal együtt hamar kinőttük a kisboltot. 2019-ben sikerült átvennünk a mellettünk lévő nagyobb üzletet, amit összenyitottunk a kisbolttal, így már egy jóval nagyobb üzlethelyiségben, és + 10 fős csapattal “hasíthassunk” tovább.

Pontosabban hasítottunk volna... Sajnos az utóbbi idők válságos helyzete minket is megfogott és megviselt… Bár stabilan tartottuk magunkat, a növekedés csak a bolt méretében volt mérhető…

De most itt vagyunk, egy szép nagy üzlettel, egy megújult webshoppal, és egy lelkes, elhivatott Magosboltos csapattal, tele tervekkel!

Küldetésünk

Folyamatosan tanulunk és fejlődünk, hiszen a célunk mindig is az volt, hogy jól csináljuk azt, amit csinálunk. Ha jól szervezettek vagyunk, ha jó a csapat, és tudjuk mire van szükségük a vásárlóknak, a siker nem maradhat el. És ez minket is motivál. :)

Nemcsak egy sima kisbolt, egy szokványos kiskereskedés szeretnénk lenni, hanem egy olyan üzlet, amely figyel a vásárlói igényekre, valamint a jó kínálat és a jó minőségű termékek mellett valami pluszt is ad: kedvességet, figyelmességet és rugalmasságot.
Igyekszünk olyan termékeket árusítani, amelyekkel megmutathatjuk, hogy valami lehet egyszerre egészséges és finom is. Az aszalt gyümölcsök és az olajos magvak színes, izgalmas világa, valamint a gondosan összeválogatott alapanyag-kínálatunk hozzá tudja segíteni a vásárlóinkat a fent már említett “egészséges és finom” étrend kialakításához és fenntartásához - legyen az klasszikus, vagy valamilyen alternatív irányzat.

Hiszünk abban, hogy az, amit képviselünk, és amit a vevőinknek nyújtunk, az értékes, mindezt pedig szeretnénk egyre magasabb és magasabb szintre emelni. Ezért dolgozunk nap mint nap! 

Nekünk erről szól a Magosbolt. 

Ízek, változatosság, egészség - neked

Bízunk benne, hogy a törekvéseink téged is segítenek majd egy egészségesebb, ízekben gazdagabb, változatosabb étrend kialakításában és fenntartásában. Mert, ahogy a mondás is tartja: … “enni muszáj”..., de szerintünk nem mindegy, hogy mit és hogyan. :)

Éppen ezért kerestünk a témában segítséget - és meg is találtuk Romics Bea gasztroblogger személyében -, aki az együttműködésünk keretein belül (is) szuper finom és egészséges recepteket mutat majd, hogy lásd, milyen változatos és ízletes ételeket lehet készíteni a termékeinkből. Köszönjük szépen, Bea! :)

Ezen felül, itt, a weboldalon találsz még általunk írt egyéb blogbejegyzéseket is, amelyekben az egészséges életmódhoz kapcsolódóan osztunk meg hasznos tippeket és információkat.

Ha sikerült felkelteni az érdeklődésedet és kíváncsivá váltál, hogy miről szól a Magosbolt, legyél részese te is és csatlakozz hozzánk facebookon vagy instagrammon.

Külön öröm számunkra, hogy a média is érdeklődést mutatott irántunk, így több műsorban és interjúban is találkozhatsz velünk - ezeket a Médiamegjelenéseink menüpont alatt találod. 

Ha kérdésed van, keress minket bátran ITT, böngéssz az oldalunkon, válogass a termékeinkből, vagy látogass meg az üzletünkben, a Budapest, 1093, Fővám téri Nagycsarnok C III/4 és 5-ös üzletben! 

És ne feledd: lehet az étkezés finoman is egészséges, és egészségesen is finom! :)

Köszönöm, ha elolvastad! :)