FB pixel
Kategóriák

Medvehagyma pesztó kesudióval

Elkészítési idő: 15 perc  
Nehézségi szint: Könnyű  

A medvehagyma a tavasz első hírnöke, igazi vitaminbomba. Nevét egyébként arról kapta, hogy a barna medvék előszeretettel fogyasztják, de annyira, hogy ébredés után akár még a föld alól is gyakran kiássák. Hogy ez igaz-e vagy sem, nem tudom, de intenzív, fokhagymás illata semmivel sem összetéveszthető. A leveleit még virágzás előtt kell leszedni, mert utána már veszít ízéből és hatásából.

Mivel a szezon pillanatok alatt tovaröppen, érdemes betárazni belőle, és valamilyen formában tartósítani ezeket az illatos leveleket. Ha nem szeretnéd fagyasztani, vagy szárítani, készíts belőle pesztót, ami hónapokig eláll a hűtőben. Érdemes kisebb, üvegekben eltenni, és ne felejtsd el fél ujjnyi olajjal „lezárni” a tetejét. Így sokkal tovább eltartható lesz, és semmit nem veszít a frissességéből. (Lehet fura lesz amit most írok, de a hosszú eltarthatóság szempontjából nagyon fontos, hogy tökéletesen tiszta és fertőtlenített üvegbe tegyük el.)

Az elkészítése megegyezik a hagyományos bazsalikom pesztóval, és még a hozzávalók is nagyon hasonlóak. A klasszikus fenyőmag helyett most kesudióval gazdagítottam. De a dió, vagy a napraforgó is jó választás hozzá. A lényeg, hogy mindenképpen pirítsd meg a magokat, hiszen ettől lesz majd igazán intenzív az íze.

Nem egy bonyolult recept, 1-1 arányban kerülnek bele a hozzávalók egy késes aprítóba, végül nyomd a gombot addig, amíg meg nem kapod a számodra megfelelő állagot.

Ebből a mennyiségből nekem 4 kisebb üveg lett (egy üveg kb. 110 - 120 ml).

Medvehagyma pesztó kesudióval

Elkészítés:

  1. A kesut száraz serpenyőben pirítsd meg, és tedd félre, amíg kihűl.
  2. A medvehagymát mosd meg, és szárítsd meg.
  3. Végül mindent pakolj a késes aprítóba, az olaj felével. A másik felét fokozatosan adagold hozzá, és daráld krémesre.
  4. Kanalazd kisebb üvegekbe, és a tetejére mérj fél ujjnyi olíva olajat, és… vedd elő bármikor, amikor kedved szottyan hozzá. 🙂

Jó étvágyat! ☺️


Receptek a Magosboltból - szívvel és szenvedéllyel!

Fotó és recept: Romics Bea / szotyicreations.hu

Hozzávalók

Ajánlott Termékeink

Bezár
0 Ft / kg
7400Ft
7400 Ft/kg
 
kg
- +
dkg
- +
Bezár
0 Ft / db
4490Ft
4490 Ft/db
Egységár: 8980 Ft/liter
db
- +
Bezár
0 Ft / db
760Ft
Bezár
0 Ft / db
690Ft
690 Ft/db
Egységár: 17250 Ft/kg
db
- +