FB pixel
Kategóriák

Mandulakrémes aprósütemény (keksz)

Elkészítési idő: 45 perc  
Sütési idő: 9 perc
Nehézségi szint: Könnyű  

Kívül ropogós, belül lágy, és mintha marcipánba harapnál – ilyen ez a duplán, sőt, triplán mandulás aprósütemény. Hiszen nem csak a tésztában van mandulaliszt – és egy kis mandulaaroma – hanem a tetején is egy kis édes, és krémes mandulavaj, és egy kevés ropogós mandulaforgács.

Huhh, és micsoda illat van tőle a konyhában...

Könnyű elkészíteni, ami azért is szerencse, mert nagyjából annyi idő alatt el is fogy majd. Csak keverd el a hozzávalókat, készítsd belőlük diónyi golyókat, és egy kis mélyedést a tetejére, és már mehet is a sütőbe.

Végül a legnehezebb rész, hogy a csokis csurgatással meg kell várni, amíg teljesen kihűl – vagy engedd el, csoki nélkül is finom 😉.

Mandulakrémes aprósütemény (keksz)

Elkészítés:

  1. A lisztet és a mandulalisztet keverd el és tedd félre.
  2. A vajat és a cukrot robotgéppel verd habosra. (A hagyományos kristálycukor helyett használhatsz barna cukrot is, de számíts rá, hogy azzal picit sötétebb színű lesz majd a kekszed.) Add hozzá a tojást, és dolgozd egyneműre. Keverd hozzá a mandula aromát és a kikapart vanília magját, majd a mandulalisztes keveréket is.
  3. Készíts diónyi golyókat, kicsit lapítsd el, és kanállal vagy az ujjaddal készíts mélyedést a tészta tetejébe. 180 fokos, légkeveréses sütőben 8-9 perc alatt süsd meg. Akkor jó, ha a széle elkezd picit barnulni.
  4. Amíg sül, készítsd elő a krémet: a mandulavajat keverd el a mézzel és tedd félre. Ha a kekszek kisültek, tedd rácsra, és óvatosan „igazítsd meg” a mélyedéseket. Még melegen kanalazz bele egy-egy teáskanál krémet, és hagyd teljesen kihűlni.
  5. Végül olvaszd fel a csokit, csurgasd rá a kekszek egyik oldalára, és szórd meg az aprított mandulaforgáccsal.

Jó étvágyat!


Recept a Magosboltból - szívvel és szenvedéllyel!
Fotó és recept: Romics Bea / szotyicreations.hu

 

Hozzávalók 20 darabhoz:

Ajánlott Termékeink

Bezár
0 Ft / db
890Ft
890 Ft/db
Egységár: 1780 Ft/kg
db
- +
Bezár
0 Ft / db
880Ft
880 Ft/db
 
db
- +
Bezár
0 Ft / db
2280Ft
2280 Ft/db
Egységár: 9120 Ft/kg
db
- +
Bezár
Fehérliszt Első pesti malom 1 kg Részletek
Akciós
0 Ft / db
390Ft
390 Ft/db
590 Ft /db
 
db
- +
Bezár
0 Ft / db
2580Ft
2580 Ft/db
Egységár: 12900 Ft/kg
db
- +
Bezár
0 Ft / db
1680Ft
1680 Ft/db
Egységár: 6720 Ft/kg
db
- +
Bezár
0 Ft / kg
12900Ft
Bezár
Belga tejcsokitallér Részletek
Készlethiány
0 Ft / kg
10800Ft
Bezár
0 Ft / kg
5800Ft
5800 Ft/kg
 
kg
- +
dkg
- +