Mákos rétes

Sok éve szeretnék megtanulni igazi, húzott, házi rétestésztát készíteni. De amíg arra várok, hogy ez a vágyam teljesüljön, addig is boldogan használom a készen kapható változatot, mert lássuk be, a bolti réteslapból is jobb a mákos rétes, mint a semmilyen rétes ;)

Kész réteslapból pedig rétest készíteni igazán pofonegyszerű dolog. Elég néhány dolgot betartani, és bő 30 perc alatt már ott is illatozik az asztalon a friss, ropogós, forró rétes.

Az egyik ilyen, hogy bármennyire is hajt a lendület, nem szabad a tésztát szorosan a töltelék köré tekerni, mert az emlegetett, vagyis a töltelék a sütés közben annyira megnő, hogy utat tör magának, bizony még a tésztán át is. Vagyis szemérmetlenül szétszaggatja - leginkább az oldalát - a csinos kis rétes rúdúnknak. És bár anyukám mindig mondta, hogy maximum kanállal esszük, de azért vannak azok az alkalmak, amikor nem árt, ha tényleg csinosan szeletelhető darabot készítünk. Báár, meg kell, hogy mondjam, hogy az oldal kifolyt és egy picit karamellizálódott mák-töltelék valami eszméletlen finom, viszont tényleg nem egy szép látvány.

Viki barátnőmtől azt tanultam, hogy a rétes tetejét tejföllel kell lekenni, úgy nem reped majd ki, és tényleg nem (kivéve, ha a tölteléket túltoltuk, de akkor nincs az a kötőanyag, ami gátat szabna neki, úgyhogy kb. mindegy is).

És tulajdonképpen ennyi: ne tömd meg, és kend le a tetejét. ;)

Mivel a mazsola egyáltalán nem barátom, így narancshéj kockákat tettem bele, de ez abszolút csak ízlés kérdése.