FB pixel
Kategóriák

Lencse korhelyleves recept

Elkészítési idő: 90 perc  
Nehézségi szint: Könnyű  
Hány főre: 4  

Gondolkoztam, hogy mit is készítsek az újévi asztalra, ami még nem volt. A lencsefőzelékek mindenféle típusát kipróbáltuk már, míg végül arra jutottunk, miért is ne lehetne ötvözni azokat az ételeket, melyeket előszeretettel fogyasztunk az ünnepek folyamán? Így született meg a lencse korhelyleves, melyben a füstölt húsokat a lencse diós íze váltja fel, lehetőséget adva ezzel annak, hogy kedves vegetáriánus családtagjaink is vígan lakmározhassanak belőle. 


A korhelyleves elkészítése:

1. Fogjunk egy 3 literes lábost, és alacsony tűzön, szárazon pirítsuk meg benne a köménymagot, babérlevelet, egész borsot. Folyamatosan kevergessük, mert könnyen leég. Amikor érezzük a fűszerek illatát, pattog már ki a köménymag, adjuk hozzá az olajat, és a finomra felszelt vöröshagymát. Ha enyhén megsózzuk a hagymát, könnyebben kiengedi magából a vizet, így nagyon könnyen pépesre tudjuk dinsztelni, mely egy finom, krémes levesalapot eredményez.

2. Én szeretem a magvakat is lepirítani, ezért a lencsét is hozzáadom, ha már a hagyma üveges, és időnként megkavarva, 5 percig dinsztelem őket együtt is. Hozzájuk adom a finom kockákra szelt paprikát is, mert szeretném az étel paprikás ízét friss paprikával is megtámogatni, gyümölcsösebbé tenni.

3. Vannak fűszerek, melyek íze zsiradékban jön ki, a fűszerpaprika és a fokhagyma jellemzően ilyen. Tehát őket is dinsztelem kicsit a lencsés, hagymás raguval. A füstölt paprika nagyon jól pótolja a füstölt húsok hiányát, de az sem probléma, ha sima fűszerpaprikával készítjük el az ételt. Vigyázzunk, mert mindkettő nagyon könnyen odakap, ezért javaslom, hogy készítsünk egy pohár vizet a lábos mellé, és pár perc pirítás után (amikor érződik a fokhagyma illata) már öntsük is fel a levesalapunkat. Tekintve, hogy a lencse eléggé megdagad, jó azzal számolni, hogy akkora legyen a lábosunk, melyben biztosan elfér majd az étel.

4. Adjuk a leveshez a felkockázott gyökérzöldségeket, illetve a káposztát, illetve egy félbecsapott paradicsomot is. Sokan megmossák a káposztát, én nem annyira szeretem, hiszen az ízére vagyok kíváncsi - de ez természetesen ízlés kérdése. Javaslom, hogy kóstoljuk meg a még nyers káposztát, és ha nagyon savanyú, akkor enyhítsünk vízzel az ízén.

5. Öntsük fel a lencsés káposztás ragut annyi vízzel, ami ellepi. Ezt a folyadékot a főzés folyamán majd pótolnunk kell, de így könnyen tudjuk manipulálni, hogy mennyire gazdag, sűrű leves legyen a végeredmény. Tekintve, hogy a káposzta savassága a sós érzetet növeli, ne sózzuk a levest, csak akkor, ha már elkészült. Így biztosan nem követjük el azt a hibát, hogy túlsózzuk az ételt. (Ha esetleg ez mégis megtörténne, egy kevés szódabikarbónával és újraforralással menthetünk a dolgon.)

6. Körülbelül 1 óra alatt puhára fő minden alapanyag a lencsekorhelyben. Forrón, frissen, tejföllel, puha kenyérrel tálaljuk. Segíteni fog a szilveszter utáni macskajajon, és remélem, a várt anyagi szerencsét is meghozza!

Jó étvágyat hozzá!

Recept és fotó: Sinkó Bori, a Hokedli főzelékbár tulajdonosa.

 

Hozzávalók

Ajánlott Termékeink

Bezár
0 Ft / kg
1280Ft
1280 Ft/kg
 
kg
- +
dkg
- +
Bezár
0 Ft / kg
2680Ft
2680 Ft/kg
 
kg
- +
dkg
- +