FB pixel
Kategóriák

Tiszta búza - alakor liszt

De mi is az a tiszta búza? Mindjárt az elején érdemes tisztázni a tiszta búza fogalmát: azért használjuk a tiszta búza kifejezést, mert a mai búzafélék már korántsem hasonlítanak ahhoz, amit őseink fogyasztottak, amilyen az alakor liszt is volt. A mezőgazdaság illetve a biológia, géntechnika fejlődése erősen befolyásolta a búzafajtákat, módosította szerkezetüket, formájukat, termesztési igényeiket. Természetesen a cél mindig a jobban termő, és szinte minden körülmények között nagy hozamú fajták megteremtése/megalkotása/nemesítése volt. 

Ennek következtében az utóbbi száz évben a búzanemesítők tudatosan keresztezték azokat a fajtákat, amiknek magas a gluténtartalmuk, hiszen pont ettől válik a tészta nyúlósabbá és még alkalmasabb lesz tésztakészítésre. 

A másik szempont a minél magasabb fehérjetartalom elérése volt. A keresztezések során így a búza szerkezete megváltozott. Az egyszerűség kedvéért fogalmazzunk úgy: a búza gyorsabban fejlődött mint mi, a módosított növény szerkezetéből adódó változásokat és annak megnövekedett glutén tartalmát már nem bírja el a szervezetünk. A gluténérzékenység mára így már népbetegséggé nőtte ki magát.  

FONTOS! - gluténérzékenyek számára az alakorbúza sem fogyasztható!

Akiknek ajánljuk: ha fogyasztasz glutént tartalmazó termékeket, sokat fáj a hasad, vagy rossz az emésztésed, és csináltattál már cöliákia tesztet, ami negatív, érdemes lenne kipróbálnod az alakor lisztet.

Olvass tovább, kifejtjük bővebben.

Az alakor liszt

Eredete és ismertetői

Itt jön a képbe az alakor liszt, azaz az ősbúza. Az alakor itthon kevésbé ismert gabonaféle, pedig az egyik legkorábban termesztésbe vont kalászos növény. Elfeledtük ezt a növényt, pedig az egyik legtisztább gabonának számít. Tisztaságát annak köszönheti, hogy a búzakalász a magokat teljesen körbezárja, így sokkal jobban védve vannak a különböző környezeti hatásokkal szemben.

Kiemelkedő tulajdonságai

A hagyományos búzához képest az alakornak magasabb a rost és fehérje tartalma. Több benne az esszenciális zsírsav, tartalmaz foszfort, káliumot és B6 vitamint. 

Néhány speciális tulajdonsággal is bír. Magas a riboflavin tartalma, ami gazdag antioxidánsokban, megköti a szabadgyököket, csökkenti az öregedést. Kétszer annyi A-vitamint tartalmaz, mint a hagyományos búza, ezen kívül kiemelkedő a béta karotin és a lutein benne, melyek segítenek a rák megelőzésében, illetve védik az immunrendszert is

 Miben más az alakor liszt?

Őseink rendszeresen használtak búzát az étkezések során, például a mediterrán területeken élők hagyományosan sok kenyeret fogyasztottak. A gluténérzékenység mégsem volt jelen náluk. A megfejtés a búzában van. Az ősi búzafajták, ahogy az alakor is, jóval kevesebb glutént tartalmaz.

Ez pedig a szerkezetéből fakad: az alakor fehérje szerkezete (glutén szerkezete) 14 kromoszómából áll, míg a modern búzák 42-ből. Ennek köszönhetően az alakor liszt gluténtartalma alacsonyabb, így jobban és könnyebben emészthető, mint a többi gabona, és a benne lévő tápanyagok jobban fel is tudnak szívódni. 

Fontos megjegyezni, hogy némelyikünk szervezetében a glutén akkor is tud emésztési problémákat okozni, ha a vizsgálatok nem mutatnak ki gluténérzékenységet.

Plusz egy érv az alakor liszt mellett!

 

Az ősbúza rendelkezik még egy olyan tulajdonsággal, ami miatt minden emésztési problémával küzdő embernek ajánlott lenne kipróbálnia a fogyasztását a "sima", hagyományos búzából készültek helyett. A hagyományos búza egyik eleme, mint jól tudjuk a glutén, ami pedig gliadint tartalmaz.

A gliadinnak 3 változatát különböztetjük meg: alfa, béta, gamma és omega változatokat, melyekből leginkább az alfa-gliadin okoz immun és bélrendszeri tüneteket. A fent említett alfa-gliadint az alakor nem tartalmazza! Illetve az alakor lisztben olyan sikér található, ami nem okoz olyan allergiás reakciókat, mint a modern búzasikér.

Fontos: az alakor sem gluténmentes gabona, de a fentebb leírt tulajdonságai miatt a benne lévő glutén sokkal kevésbé terheli le a szervezetet. Sőt! Ha az alakor búzalisztből készült termék kovásszal van készítve, a kovász is megdolgozza a glutént, (“előemészti”), így az is segíti a szervezetünk számára a glutén feldolgozását!

Az alakor liszt felhasználási területei

Bár az alakor liszt ugyan különbözik azoktól a lisztektől, amiket megszoktunk, ezért a működése is egy kicsit más, mégis bármit elkészíthetünk belőle, amit a modern búzából is: jó választás

  • kenyerekhez,
  • tésztákhoz,
  • vajas tésztákhoz,
  • palacsintákhoz,

hiszen a belőle készült ételek könnyebben emészthetőek és ugyanúgy finomak. Tápanyagtartalma magas, szénhidráttartalma viszont jóval alacsonyabb a búzáénál. Az ősbúza lisztje magas minőségű és magas karotintaratalma miatt sárgás színű, fogyasztását mindenkinek ajánljuk, akiknek fontos a tudatos táplálkozás!*

*Az alakorbúza a Nébih állásfoglalása alapján nem tekinthető gluténmentes gabonának. 

* FONTOS! - hogy gluténérzékenység esetén az alakorbúza kipróbálását minden esetben orvosi konzultáció előzze meg!

Kínálatunk

Most már annyit beszéltünk erről a kiemelkedő alapanyagról, hogy javasoljuk próbáld is ki, teszteld, kóstold meg, süss vele, élj vele! Ezeket a tiszta búzákból készült lisztetket találod meg nálunk:

A teljes kiőrlésű alakor liszt tartalmaz olyan nélkülözhetetlen aminosavakat, amik segítenek a szervezet működésének létfontosságú folyamataiban, ezenkívül megtalálhatóak benne nyomelemek és ásványi anyagok széles tárháza is. Jószívvel ajánljuk sütéshez, főzéshez, süteményekhez, tésztákhoz és palacsinták készítéséhez is.

A fehér alakor liszt aminosav tartalma is igen magas, ezen kívül megtalálható benne a lizin nevű molekula, ami a fehérjeépítésben játszik hatalmas szerepet. Ahogy a teljes kiőrlésű társa, így a fehér alakor lisztnek is magas az ásványi anyag tartalma. Jó tudni, hogy modern búzáknál több növényi zsírt, nátriumot, foszfort, béta-karotint és piridoxint tartalmaz. Felhasználási területei megegyeznek a teljes kiőrlésű változatéval.

Használd őket bátran! ☺️