FB pixel
Kategóriák

A tojás és a húsvét evolúciója

A húsvéti szokások, így a húsvéti tojás is jelentős evolúción ment át az elmúlt évtizedekben. Eleinte a főtt tojást kézzel festették, ennél sokkal megúszósabb volt az egyszínűre festett tojások, ahol kézügyességre már nem nagyon volt szükség. Erre később rácsaptak egy matricát is, hogy meglegyen a díszítés kevésbé igényes utánérzése.

Ahogy kopott ki a népszokás az ünnepből, úgy szoktak le a tojásfestésről is a lányos házaknál, így megjelentek a boltban kapható csokitojások, amik minősége sok esetben megkérdőjelezhető, de a gyerekek örülnek neki. Mára sok esetben már csak a csokival készülődés maradt, a tojás, ez az az ókortól velünk lévő, még a kereszténység elterjedését is túlélő termékenységi szimbólum pedig lassan kikopik az ünnepünkből.


Teremts új tradíciót!

Hogy tudnánk mégis visszacsempészni valamit ebből az ünnepbe? Találnunk kellene valamit, amiben rímel a tojás szimbóluma, egyúttal kellően egyedi és különleges ahhoz, hogy a húsvét méltó kísérője legyen.

Mi körülnéztük itt, a boltban, belenéztünk minden fakkba és zsákba. Mivel … különféle kimért terméket árulunk, ez eltartott legalább tizenöt percig, de örömünkre szolgál, hogy végül megtaláltuk a megoldást! 

Csokivarázs mix, a magosbolt innovatív új "tojása"!

A csokivarázs mixet mi kevertük a legjobb tudásunk szerint. Tökéletes. Tojás formájú, színes, szemkápráztató. A tejcsoki, étcsoki, fahéjas vagy a joghurtos bunda alatt pedig hol egy keményebb mandula, hol egy vajpuha aszalt meggy rejtőzik. Ezt kitenni az asztalra olyan, mintha egyszerre ékszert, meglepetést és finomságot kínálnánk a hozzánk betérő családtagoknak, miközben mindenki érzi, hogy ez nem akármilyen ünnep. Ez a tojás alakú húsvét.

Szétharapás után kezdődik igazán a felejthetetlen élmény: egyik drazsénak a külseje robban be a savaival a szájba, mondjuk egy joghurt teljes ízarzenáljával, másoknak a belseje lep meg minket egy-egy szem meggy koncentrált ízével. Ízek és állagok keverednek, hol fahéj, hol kókusz, hol a joghurt keveredik az ide-oda tekergő kakaó és a gyümölcs ízével, a magcseppenő olajaival.

Mert a csokitojással ellentétben a kakaó- és egyéb rétegek alatt itt nem levegő található. A mandulában értékes fehérjék, növényi rostok, aminosavak, B1-, B2- és B6- és E-vitamin, kálium, kalcium, vas és cink, a meggyben pedig antioxidáns, vitaminok és flavonoidok, amik segítenek a testünknek az egészségünk megtartásában. 


A töltelék egy adag egészség, mennyivel jobb így, nem igaz?

Ja, hogy cukor is van benne? Persze. Ez egy hedonista desszert, egy „erre nem számítottam” élmény, amit most húsvéti díszdobozban is kínálunk. Más összeállítást is választhatunk persze, a Csokivarázs mix drazséit külön is megvehetjük, vagy kérhetünk apróbb szemű Tarkabarka csokidrazsé mix válogatást is (ez is tiszta hedonizmus, csak a tojásforma jelenik meg szerényebben), de ráfordulhatunk a csokimentes magvakra és aszalványokra is, ebből is nagy választék húsvétra. Nézzetek körül. 


 Létezik a tejmentes húsvéti tojás?!

Ja, ezt el is felejtettük: minden válogatásunkban található olyan termék, ami tejmentes (például az étcsokis narancshéj drazsé vagy étcsokis mandula), így a vegán, tejfehérje-érzékeny vagy laktózérzékeny családtagjainknak sem kell kimaradni a körből. Higgyétek el, próbáltunk tejmentes csokitojást venni a boltokban: ennél nagyobb kihívás csak a tojásmentes főtt tojás lenne!